És végül

Elúszott aztán az utolsó tutaj is. Utána,
mint egy vesztét-érző óriáshal, ide-oda
csapkodott a folyó kiálló uszonyaival. Még a
sziklák közt el sem ült a tutajos éneke, amikor
lezuhantak a nyaktilók. A folyó eltűnt a kanyarban,
mint egy vonat. Vitte a belé dobált virágokat. A gát
mögött, új fejet növesztve, mint egy vérengző csuka
jött a víz. Megfordult s újra jött. Fordult és
támadt, s újra támadt, hogy döngött belé a gát.
Aztán kidöglött, fölfordult
hassal nyúlt el a szelíd napsütésben. Mi meg
siettünk a bankettre.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]