I. fölidéző

Emlékszel-é a parasztokra,
kik a szemétben guberáltak,
üres konzervesdobozokba
gyűjtögették, amit találtak.
– Fölkerül a ház körül minden,
a skatulyákba magokat, ezt-azt…
Ingyen van ez, tisztára ingyen,
ingyen egyebet úgyse kaphatsz.
Hordták zsákszámra, amit leltek,
– szombatonkint szekér jött értük. –
Ezt a fél zsák gipszet, cementet…
Épít a sógor… ugye értjük.
Voltak, kik úgy kivakaróztak,
hogy házat raktak, gangos házat,
lenéztek minket pazarlókat,
miközben félrumot potyáztak.
Lenéztük persze mi is őket,
hányszor csattant ökölbe, vérbe,
ha tréfáinkon feldühödtek,
a falu-város ellentéte.
S mégis, ahogy teltek az évek
s a két szikla közt nőtt a gátunk,
mi is egyszerre, észrevétlen,
mint az a két part, eggyé váltunk.
Mint ahogy a cement is egyre
magasabb hőt termelve köt meg,
össze minket már mindörökre
lakodalmak és torok kötnek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]