Egy tizenhat éves fiú halálára

Jaj, jaj, jaj!
Sírhatunk több ezer év előtti állapotunkba
visszahullva, ruhánkat megszaggatva;
üvölthetünk a fájdalomtól, mint a vadak,
szűkölhetünk, vinnyoghatunk, mint a vadak, pedig
a világot el tudnók pusztítani, nagyképűségünkben,
józanul, emberi formánk birtokában,
a világot el tudnók pusztítani.
Motyoghatjuk, ha már zokogni sincs erőnk,
a könnyeit maszatoló magára-maradt gyermek
tehetetlenségével hajtogathatjuk nagyképű
szavainkat, hogy a világot el tudnók, a világot
egyetlen gombnyomással el tudnók pusztítani,
de azt, akinek vérét gennyé rohasztja,
akinek vérét gennyé rohasztotta a rák …
Jaj, jaj, jaj!
Miféle törvény? Miféle törvény?
Pára futja el a mikroszkópokat.
 

1965

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]