Shakespeare: XIX. Henrik
Henrik király, lord Downtar, Anyakirályné, |
|
Felség, a franc föld künyső parlatán |
elült a hadvasak zadorlata. |
Bék ül hevély-csornáló Mars helyén; |
s a nép, a tél-túl potnát, csart, sugát, |
pohontyot vesztő nyögsanyarta nép |
tallót subál, polyhót vet parlagon, |
s ha pönty aszalva, surboly ha beért, |
újpénz fejében vesterát lakik, |
zengő pakád szavára jár hokornyást, |
s dibározik Bonárdus innepén. |
A franc király, ki – tudjuk – fő gyimót, |
s hétért kitesz, még morcolánkodik, |
Richárdot fölcihellve ellened, |
enhorjodat, míg téged elsümérel, |
pihál; de csak kurtán s fonátosan. |
Mert hosszú nótát a cölöpmadár |
– hajósok tartják – ritka nap pityog. |
|
Csitándiságomat csotválja még |
e purhonya, ez a pöhös nyagóc! |
S Richárd, a nyekre? Hát ő? Mondsza csak! |
|
Cáp cselkesiddel sunnyog és butog |
|
A Vérgonyasztón? Ó, süh! Pém! Piha! |
Szotykon vatyorgó páhás veckelem! |
Süly rá, ki vity-váty cselkesek közin |
enhorja ellen ily pórén pocáz! |
Csorhózzék szik töpörré jonha, vetyke, |
folyánk cihó duzzon rút harpocsán! |
Ó, habkaságos, pátyos-szép nyoszolma, |
hol monhóm szörnyt csüvöllött, süly reád! |
Süly rátok, hónál hóbb, duzos gemellők, |
miknek nedén a ded földemhedett! |
Mert nincs ponyább, nincs csetvesebb, riháltabb, |
még torzs pöhöndiek között se, mint |
e csép, ki szétmandangolá a hont! |
|
|
|
|
|