A nudisták bejövetele

Nem is voltak igazi nudisták, csak meztelenül fürdő skandinávok…
Vagyis szót sem érdemelne az egész ügy, ha nem a világ legerényesebb
strandfürdője lett volna a színhely, szülővárosom fürdője, az egri strand!
Mily nehezen, mennyi vita és kompromisszum árán
jött létre annak idején az akkor még szerény, vidéki fürdő!
Hisz még a harmincas évek elején is külön-külön uszodába
jártak a férfiak és a nők, csak hogy véletlenül
rá ne jöjjön a lakosság, hogy a természet nem egészen
egyformának alkotta a két nemet. Nem is értem,
hogyan születhettek a házasságokból gyermekek,
hogyan jött rá a férj és feleség, mit is kell tenniük,
ennyi titkolózás, képmutatás és álszemérem ellenére!
A közigazgatás vezetői fürdővárossá akarták fejleszteni
szülővárosomat, ahonnan a gyáripart és nagykereskedelmet
jóelőre száműzte a bölcs, főpapi előrelátás,
amely megakadályozta, hogy vasúti fővonal
érinthesse a várost; essen csak ki a kárhozatos
fejlődésből és forgalomból. Most ugyanez a kenetes bölcsesség
kapálózott kézzel-lábbal a férfi és a női nem
együttfürdése ellen. Végül, 1933 nyarán,
hosszú harcok után mégiscsak megnyitotta kapuját
a strandfürdő, az egyetlen e hazában,
ahol a férfiak nem viselhettek úszónadrágot, csakis
teljes fürdődresszt, mint a nők; az úszómesterek pedig
cirkáltak egész napon át, és figyelmeztették a vakmerőket,
akik felváltva csúsztatták le jobb, majd bal vállpántjukat,
s próbáltak szőrös vagy sima mellkasukra fölszedni némi
napbarnította színt. „Tessék fölhúzni a vállpántokat!”
– hangzott hol ott, hol itt, úgyhogy idegen nyaralók
nem is látogatták a fürdőt, mert országszerte elterjedt a híre,
hogy Egerben csupán keménykalapban és szalonkabátban
szabad az úszómedencében megmerülni.
A nyolcvannégy éves Rotschild néni volt az egyetlen kivétel,
aki csak ősszel járt a strandra, amely ilyenkor szinte már üres volt,
és nem cirkáltak már az úszómesterek,
bár a pénztár még nyitva tartott. A néni
régimódi, bő, fekete fürdőruhája
jó pár liter vizet magába szívott,
s gazdája, a híg elemből kilépve, didergett a szeptembervégi napsütésben,
s miután letelepedett egy padra a medence mellett,
dresszét letolta köldökig, s mezítelen
felsőtesttel szárítkozott. Ma már elmondható,
hogy Rotschild néni a monokini-divatnak korai
előfutára volt, bár bizonyos, hogy nem ismerte ezt a szót,
ahogy mi sem ismertük akkor. Meglepő,
hogy az öreg, kövér Rotschild néni túl szabados viselkedésén
éppen a fiatal lányok háborodtak föl leginkább.
Talán azért, mivel nekik lett volna mit mutogatni,
de nem mutogathatták. Ami engem illet,
sohasem mertem Rotschild néni csupasz idomait
közelebbről szemügyre venni. Nem megbotránkozásból,
inkább az attól való félelemből, amit látni fogok.
Számomra az ő emléke egy messziről fehérlő
hájas hát foltja maradt. Történt azonban egyszer,
hogy skandináv túristák érkeztek városunkba, átutazóban.
Hírük nem előzte meg őket. Futtában megnézték a várost,
majd alkonyattájt elindultak a strand felé, lemosni az út porát.
Anyaszült meztelenül jöttek elő a kabinból,
mint hazájukban szokásos. Dehogyis akartak botrányt kavarni.
Nem is volt botrány voltaképpen, mert a fürdőzők s úszómesterek
egyaránt hazamentek, csak két három elkésett
látogató csavarta ki vizes fürdőruháját, megállva
a medence kőszegélyén. Mint később állították,
nem hittek a saját szemüknek, megpillantva a szürkületben
a meztelen alakokat. Azt képzelték, érzékcsalódás
áldozatai lettek, avagy talán a délibáb
Egerbe költözött a Hortobágyról. Mikor pedig rá kellett jönniük,
hogy nem káprázik a szemük, lóhalálában elhagyták a fürdőt.
Másnapra hűlt helyük volt a pucér idegeneknek,
mint lázálom fantomjai éltek tovább a szemtanúk képzeletében.
Sokan nem is hitték a hírt, amely utóbb,
mint fojtott tűz, lassan, lappangva mégiscsak terjedni kezdett,
mert csupaszok közt cinkos, aki néma,
noha felöltözött.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]