Egy szállóige születése
Fegyvert s vitézt éneklek, vitéz Z. Aladár alezredest, aki |
kardcsörtetve vonult be hajdan a helyi lap szerkesztőségébe, |
elégtételt követelve a neje becsületén esett |
hallatlan sérelemért. Természetesen, meg is kapta a megfelelő |
elégtételt, de ne vágjunk a dolgok elébe, |
haladjunk sorjában, ahogy az epikus költészet |
törvényei megkövetelik. Hiszen a trójai háború történetét sem |
kezdte világtalan pályatársam annak idején |
a város elestével. Elbizakodottsággal vádolhatnának, hogyha szerény személyem |
jobban akarná tudni nála a dolgok rendjét, |
az események egymásutánját. Kezdjük tehát |
a seregszemlével vagy inkább seregszámlával, |
ami szebb és patinásabb szó. Kezdjük a seregszámlával |
még akkor is, ha ez esetben a számlát, |
úgy értem, a becsület kontóját, a hadsereg |
egyetlen tisztje nyújtotta is be a megriadt és bocsánatért esedező, |
hebehurgya báli tudósítónak, a lap újonnan alkalmazott |
fiatal munkatársának. Történetesen |
az Egri Római Katolikus Nőegylet abban az esztendőben is |
megrendezte, mint minden évben, a szokásos |
farsangi, jelmezes táncmulatságot a Korona szálló összes termeiben, |
ahol jelen volt e költemény szerzője is. |
A végzetes hibát elkövető fiatal hírlapíró |
feladata volt, hogy az álarcosbálon résztvevő |
hölgyek névsorát följegyezze, s zárójelben jelmezüket is megjelölje |
eféleképpen: Andrássy Muni (pierrette),
|
Benyó Baby (kéményseprő), Bogma Lucy (fantázia-kosztüm), és a többi. |
Közeledett vitéz Z. Aladárné is férje kíséretében, |
s a fiatal és tapasztalatlan báli tudósító, akit már |
messziről is erősen vonzott a kavargó bálterem, |
a kölnivíztől és az ifjú női testek illatától |
párolgó dzsungel, ahol úgy szoktuk átkarolni |
a lányok karcsú derekát, mint kanmajmok a fiatal fák |
hajlékony törzsét, ime kövérkés, |
középkorú hölgyet látott fehér madártollakkal díszített |
álöltözetben közeledni, s mialatt a kövérkés termetet |
és a fehér tollakat szemlélte, figyelmen kívül hagyta, |
hogy a tiszteletre méltó hölgy oldalán piros pecséttel ékes |
táskát visel. Futólagos benyomásai alapján, |
megbocsáthatatlan felületességgel ezt jegyezte föl a hevenyészett |
névsorba: vitéz Z. (teljes név) Aladárné (liba). S az áldatlan névsor |
ekképp jelent meg a helyi hírharsona |
legközelebbi számában. Ekkor következett |
a versem elején említett, kardcsörtető |
szerkesztőségi látogatás, és a látogatást követő napon az újság a következőképp |
szolgáltatott elégtételt föltűnő helyen |
és kiemelt szedéssel: Az Egri Római Katolikus Nőegylet
|
farsangi jelmezbáljáról közölt tudósításunkba |
sajnálatos hiba csúszott. Ezúton tájékoztatjuk |
lapunk olvasóit, hogy vitéz Z. (tejes név) Aladárné |
az említett alkalommal nem liba, hanem ízléses |
postagalamb volt. Városszerte hatalmas derültséget |
keltett az eset, azonban erről vitéz Z. Aladár, a kövérkés, de ízléses |
postagalamb férje és három kövérkés leány atyja |
aligha szerzett tudomást. Úgy emlékszem, nemsokára |
egy másik város gyalogezredének helyőrségébe |
vezényelték. Így hát nemigen tudtatta meg, |
hogy szülővárosom szólásmondás-készlete |
a botrány óta új szállóigével gyarapodott. |
Szokásossá vált, hogy ha a társaságban valaki |
tévesen mondott valamit, s szükségesnek találta |
szavait utólag helyesbíteni, |
a társaság egy másik tagja rövid szünet után megjegyezte: |
„Nem liba! Ízléses postagalamb.” Mikor tíz évi távollét után |
hazalátogattam, és a régi ismerősök kellemes, |
meghitt körében ültem, egy kiigazított nyelvbotlás után |
újból hallottam a már-már elfelejtett szállóigét, |
amely újra eszembe idézte a kardcsörtető alezredest |
s családja kövérkés hölgytagjait. |
Azóta újabb huszonöt esztendő telt el. Már csak kevesen élnek |
a régiek közül. Ugyan akadnak közöttük, |
akik még mindig mondogatják megfelelő alkalommal: |
„Nem liba! Ízléses postagalamb.” |
|
|