Mintsem bölcselmetek álmodni képes
Időzzünk még egy kicsit a meglepő dolgok övezetében, |
és essék szó ezúttal a tárgyak |
kiszámíthatatlan viselkedéséről, titokzatos |
tulajdonságairól. Volt két egyforma, nikkelezett vasból készült, |
igen erős cipőhúzónk, megvoltak már gyermekkoromban is, |
olyan masszívak és szilárdak, hogy talán egy cirkuszi |
erőművész se tudta volna meghajlítani őket, |
s mégis egy reggelen, amikor jobb sarkammal |
a szokásos mérsékelt nyomást alkalmaztam cipőhúzás közben, |
éreztem, amint meglágyulva görbülni kezd ez az oly kemény tárgy, |
s valóban, csúnyán meggörbült állapotban maradt, |
noha még jobban meghajlítani minden erőm megfeszítésével se bírtam, |
hiába is próbálgattam. Szépséghibája miatt |
mégis nemsokára kidobtuk ezt a cipőhúzót, |
a párja ma is megvan görbületlenül, |
csupán nikkel-bevonatát pettyezték be apró szeplőkkel az évtizedek. |
„Úgy látszik, van az anyagnak valami gyönge pontja, |
csak éppen nagyon nehéz telibe találni.” |
Így gondolkoztam akkor felületesen, később sem jártam utána. |
Ma sem tudom, hogyan vélekednének erről |
a fizikusok. De voltak egyéb titokzatos tárgyaink is, |
például az az alpakka evőkanál, amelynek öt társa |
együtt tűnt el megmagyarázhatatlan módon |
apám temetése napján, akinek kedvencei voltak |
ezek a kanalak, mondván, hogy könnyebbek a többinél, |
kellemesebb velük enni. Nem tudom, miért hagyott |
apám számunkra emlékül egyetlen kanalat, föltéve, hogy a többi ötöt |
ő vitte magával a másvilágra, amiben erősen |
kételkedem. Mégis meglehet, hogy néha a halottak is |
feledékenyek. Ez a kanál használaton kívül helyeztetett, |
de mégsem dobtuk el, sőt magunkkal hoztuk végül Budapestre is, |
és még évekig pihent a fiókban, |
egyéb evőeszközök társaságában. Volt azonkívül egy üvegpoharunk is, |
már szintén egyedi darab, s noha társai |
nem egyszerre tűntek el, hanem egymás után |
törtek el a használatban, s jóllehet anyám nem vonta ki végképp |
a forgalomból, bárki más ihatott belőle, |
egyedül ő nem, és ha némelykor magam terítettem meg az asztalt, |
s megfeledkezve a pohár tabu-jellegéről, |
anyám terítékéhez állítottam, nem szólt semmit, |
csak fölkelt, és kicserélte. Kérdésemre, miért teszi, |
nem adott magyarázatot. Így hát nem firtattam tovább a dolgot, |
de egyszer, évekkel később, ezt a poharat |
vittem magammal a szabadsághegyi szanatóriumba. |
Amikor tíz hónap múlva elbocsátottak onnan, |
táskám kicsinek bizonyult minden holmim befogadására, |
ezért a rossz emlékű ivóalkalmatosságot |
néhány más aprósággal együtt |
otthagytam. Mindez nem lenne említésre méltó, |
hogyha nem ez lett volna utolsó szanatóriumi tartózkodásom. |
A pohárral együtt ott maradt a több mint negyven éven át |
kínzó betegség is. Kigyógyultam a Csokonai Vitéz Mihályt, |
Reviczky Gyulát, Tóth Árpádot s még annyi más költőt sírba vivő |
kórból. (Persze, a következményes bajok, |
a tüdőtágulás, a jobbszív-elégtelenség, |
a nehézlégzés, azóta is gyötörnek.) |
Jó volna tudni, miféle poharat |
kellene még elhagyni valahol, hogy elmúljék tőlem |
|
|