Néma párbeszéd
Hangot vél hallani, fölkel a vacsoraasztal mellől. |
Semmit sem felel a nyugtalanul kérdő szemeknek. |
Kilép a szabadba, keresés nélkül is tudja az irányt. |
A gyéren szűrődő holdfényben arrafelé veszi útját, |
ahol szél zörgeti a száraz cserjelombot. |
Megáll a ház mögött, kisvártatva előlép, akit nem ismer, |
de mégis vár, valami sötét lebernyeges, |
formátlan alak vagy árnyék: |
az a visszatérő látogató, aki nem szól soha, |
tán nincs is szólni ajka, mégis érteni minden szavát: |
„Ott voltam. El ne feledj engem, aki mindent láttam, mindent tudok. |
Nem gyűlöllek, mégsem lehet mentségedül semmit se mondanom |
bíráid előtt, akik a zöld posztóval bevont |
hosszú asztalnál ítélkezni fognak fölötted. |
A mulasztás bármi gaztettnél gonoszabb lehet, |
és te ebbe a bűnbe estél” |
Már nincs sehol, csak a sötét levegő zúg nyomában. |
Csak a vadlibák hallatják a magasban hangjukat, |
csak a szél zörgeti a száraz cserjelombot. |
Vacsorája még ki se hűlt, mire visszatér. |
Poharát teletöltik, koccintanának, |
de ő csupán mímeli az ivást. |
A nem kívánt látogató akármikor eljöhet. |
Néma hívása meg nem tagadható parancs. |
Néma vádja sötétben lobbanó igazság. |
S amit ő válaszolna, nem lenne több |
némán dadogó beismerésnél. |
|
|