Határon
Festmény az arc az ablak keretében, |
de hátralép, és elnyeli a háttér félhomálya. |
Vissza hiába hívnám. Mindez a múltban |
történt, vagy meg se történt. Egy idegen halott |
álmai úsznak át félálmom szürke tükrén. |
Oszlop vagyok, mit elfogyaszt saját belső tüze, |
míg összerogy, és rajta átvonul |
a néma kórus, nem méltatva gyászénekére |
a törmeléket, bár a réseken |
tűzszikrák pattannak ki még… |
Már nem sokáig. Hangtalan mennek tovább, |
kámzsába burkolózva az úton, hol lassan elfogynak a fák. |
A rom marad, árnyék borul rá, és fölötte |
szederjes arcú szél kering. |
|
|