Egy kishitű motyogja

Dohos, sötét dobozba zárva
ráébredek, milyen szűk a világ.
Poharamban lángot vet a bor,
de ereimben aludttej kering.
Tarkómat odahajtanám
akármiféle bárd alá,
ha ezzel másnak örömöt szereznék.
Szív és tüdő zihálva fuldokol
a jelentéktelen vállalkozások
katlanában. A kétdimenziós
lény, az szenvedhet így,
az asztallap kitörni vágyó
nyomoronca. Talán megkönyörül
rajta egy kéz, és két ujja közé
csippentve, óvatosan emeli
valami ismeretlen fénybe
az ismeretlen bogarász,
mielőtt spirituszba tenné.
Hányan végezzük szebben, ó felebarátaim!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]