Egy kishitű motyogja
Dohos, sötét dobozba zárva |
ráébredek, milyen szűk a világ. |
Poharamban lángot vet a bor, |
de ereimben aludttej kering. |
ha ezzel másnak örömöt szereznék. |
Szív és tüdő zihálva fuldokol |
a jelentéktelen vállalkozások |
katlanában. A kétdimenziós |
az asztallap kitörni vágyó |
nyomoronca. Talán megkönyörül |
rajta egy kéz, és két ujja közé |
csippentve, óvatosan emeli |
mielőtt spirituszba tenné. |
Hányan végezzük szebben, ó felebarátaim! |
|
|