X. Y. elkárhozása

A várakozás tikkadt percei…
Előbb-utóbb megjelenik az arc,
mit oly keserves eltorzulva látni.
Lassanként minden összedől,
szakad a vászon, kétségbeesett
kezek tépik a délután egét,
s a nyitott szemek lámpáit kioltják.
A táguló sötétben
valami szárnyak fémes csattogása…
Felkapnak a földről, elejtenek,
hogy új szemével láthasson a vak,
ne tapicskoljon önsajnálata
sekély állóvizében.
Látom, ott lóg, már élettelenül,
a régen félárbocra vont remény.
Vigyázva, mint tükör felületén,
lépések nélkül siklok, távozom,
eltűnök egy korhadt palánk mögött,
és beissza árnyékomat a föld.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]