Személytelenül
Féltérdedet fölhúzva ülsz |
az üres délutánban, ottfeledve |
egy árokparton, félig-meddig |
fűhajjal már, s száraz kórószakállal. |
|
De mielőtt magába olvaszt |
s megemészt a falánk növényvilág, |
hártyásodó szemréseden keresztül |
meglátod a mozgalmas színpadot, |
ahol a névtelen szereplők |
minden fölbukkant s le nem írt sort, |
minden fontos, mégis elhallgatott szót, |
minden tagjaidban rekedt mozdulatot |
megismételnek személytelenül. |
|
|
|