Évfordulóra
In memoriam T. P.
Huszonöt éve, hogy nem élsz. |
Felbukó fejeden a szőke haj |
a föld ragacsos hullámaival. |
|
Nem tudom, hol van az a ház, |
ahová most is visszajársz még, |
amint belépsz, törékeny árnyék. |
|
Mint aki vízben gázol, úgy |
botorkálsz a vetetlen ágyig. |
Állsz, mint fehérlő gyertyaszál, |
sápadt tested az ingen átvilágít. |
|
A mozdulatlan liftbe szállsz, |
fölcammog a legfelső emeletre. |
|
Nyöszörögsz, a falat tapogatod, |
járod a kihűlt romszobákat. |
az elguruló csillagok után kap. |
|
És minden így gurul tovább, |
amiben már-már megkapaszkodol. |
partra dob, aztán elsodor. |
|
|
A látszólag burkolt fenyegetések, |
a sivatagi szél, mely el nem ül, |
a jövő járhatatlan tartománya, |
amint kiterjedéstelen terül, |
a hullámpostán hányódó palackban |
érkező, szem nem látta üzenet, |
az alkonyati ég alján a messzi, |
tőmondatszerű torkolattüzek, |
a színleg hebehurgya támadások, |
a kardcsapás, mely mellettünk suhan, |
a sanda mordály, mely csütörtököt mond, |
a célját tévesztő lovasroham, |
az ólálkodó ezerféle rémkép, |
mely jön, hogy lelkünkön erőt vegyen, |
ablakon beleső kocsonyaarcok, |
formátlan lábnyomok a szőnyegen, |
az éjszaka, a sötétség erői, |
mik játszanak velünk tetszés szerint, |
érzékeink utolsó lobbanása, |
kihunyó belső naprendszereink, |
a kés, a méreg, a kötél a torkon, |
a szívbe fúródó acélszigony… |
Min estél túl? Mi zajlik még előttem? |
Nem tudom! Jaj, nem tudom! Nem tudom! |
|
Feketeruhás koporsóvivőid |
nem kívántak neked rosszat, se jót, |
mikor föléd borították az éjjelt, |
ezt a belül üres ólomgolyót. |
|
Magányos voltál, kiszolgáltatott is, |
mohó ellenségek közt védtelen. |
Fehér férgek nyüzsögtek rajtad ott is, |
hová nem nyúlhatott az én kezem. |
|
Jobb nem tudni, nem is gondolni arra, |
az a tivornya meddig tarthatott, |
amit messze kerül el minden élő, |
de mozdulatlan tűr el a halott. |
|
S hogy végre megpihentek fölfalóid, |
mert látták, hogy nincs egy falat se már, |
de nem lehetett hová menekülni, |
s győzött a férgeken az éhhalál, |
|
hosszú csend jött, majd a széthullni vágyó |
csontok utolsó roppanásai… |
Porod faggatnám: mondd, csak ennyi történt? |
De titkait a föld nem adja ki. |
|
|
|
|