Az emlékező
És látja őket, látja arcukat, |
amint egy pocsolyából fölmerülnek, |
eszelősen csapódnak rá az ablakokra, |
s esőpászták maszatjává fakulnak. |
|
S nincs semmi eszköz, jöttük elleni, |
kóvályognak fel s alá a szelekben, |
s ő tudja: nem lehet nem hallani |
a morajló hangokat a falakban, |
|
s dübörgéssé növekvő ütemük |
fájó halántékán úgy hatol át, |
mint mikor a zongora fedelét |
durván lecsapják, és a futamok |
ideges csillagszóróját kioltják. |
|
|
|