A szemtanú
Őszi csillagok lombhullása. |
Maga köré falat álmodik a mező. |
Háztetőkről tengeri tajték |
csorog a meztelen bokrok közé. |
Ablakok tébolyát tükrözi künn a táj. |
|
Fogytán a haszontalan türelem, |
mit a százfogú óra morzsol. |
Elbotorkálni még a szemhatárig, |
hová csalóka, márványos derengés |
hálója hívogat, s ott halni rovarok |
|
forgott egy képzelt középpont körül, |
és csak a fegyverek hiánya védte, |
aki arcán üszkös mosollyal |
látott száguldani tüzes tekéket, |
s keze hamuba fúló fény után nyúlt, |
amely térképet hatálytalanít, |
mit is keresne még a sivatagban, |
homokszínű körmenete vonul át? |
|
Jobb helyben állni mereven, |
amíg görcsüket el tudják tagadni |
a zsigerek, s kétrét görnyedni nem kell |
Mereven, mintha vallatásra várna, |
mely – sajnos – úgyis elmarad. |
|
|
|