A kapu
A földdel egyenlő városfalaknak |
kapuja még áll, – körül holt romok. |
Sivatagi szél meddő ajka hagy csak |
egy napórán szenvedélyes nyomot. |
|
A múlás malma már üresen őröl, |
a romlás nem csaphat több dáridót, |
s mit sem tudhatnak az építkezőről |
a messziről jött expedíciók. |
|
Járhatatlan magánya süppedékeny |
homokjában elakad a kerék, |
s a számum porszemcsés leheletében |
emlékét szimatolják a tevék. |
|
Amit koncul kapott itt az enyészet, |
félig volt csak város, félig hazug |
kulisszaálom. De még századévek |
múltán is megbámulják a kaput. |
|
|
|