Állatkör

Ti jámbor barmok fenn a fényes égben,
csillagszemű, szelíd vadállatok,
bőgjétek el, mikor tárul ki nékem
langymeleg, otthonos karámotok,
hol ismerős lesz ínyemnek az abrak,
és tiszta jászlak várnak mindenütt,
nem sáros vályú, mely fölött a napnak
vörösréz istállólámpása függ.
Hadd kússzam fel iszonyú szarvhegyedre,
Egyszarvú! Zebra, végy föl csupa-sáv
hátadra! Dörmögj a fülembe, Medve!
Hajtsd le hozzám hosszú nyakad, Zsiráf!
Rám ne ijessz, lapulj a fűbe, Hidra!
Cet, el ne csússzam síkos hátadon!
Sárkány, húzódj a barlangodba vissza!
Tüzes Bika, te se tiporj agyon!
Kutyák, fussatok farkcsóválva hozzám,
s nyaljátok meg szelíden arcomat!
Hadd kapaszkodjam mancsodba, Oroszlán!
Kotlós, melengess szárnyaid alatt!
Merengjek, Hattyú, bánatos dalodnál!
S te, Hal, légy közbenjáróm odafenn,
hogy ő, kinek egykor jelképe voltál
a földön, hozzám irgalmas legyen!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]