A szomjazók
| Élők, könyörgünk, nézzetek reánk, |
| hisz itt tengünk e látszólag lakatlan |
| termekben, hol rendben, üveg alatt van |
| kancsónk, sisakunk, vízi orgonánk. |
| Ne higgyétek, hogy az űrben lebeg |
| testtől megvált szellemünk… Ó, gyalázat! |
| Pénzek, ruhák és használati tárgyak |
| kötnek le minket is, mint titeket. |
| Örök a forma, szín marad a szín |
| annak, kit sorsa földi létre átkoz, |
| s most rég kihűlt szenvedélyeknek áldoz |
| az anyag együgyű oltárain. |
| Töltsétek csordultig a poharat, |
| legyetek mohók, vadak és merészek, |
| mert iszonyú az, mikor elenyésznek |
| az érzékszervek, s a vágy megmarad. |
| Ilyen lomtárba kerül a világ, |
| ha törmelékké omlik, mint a házunk. |
| Nem láthattok, de jaj, mi sem hiányzunk, |
| kiásás közben széthullt múmiák! |
|
|