Számadás
Ha meghalok, majd vallatóra fognak, |
hogy s mint éltem, s végül azt kérdezik: |
„Volt-e értelme sok búdnak, bajodnak? |
Hajad kihullt, megrogytak térdeid; |
csak tengődtél, kallódtál voltaképpen, |
vagyon s utód utánad nem maradt, |
még csontvázad se hoztad vissza épen, |
s amire oly büszke voltál, agyad |
alkotott-e valami maradandót? |
Könnyen s hamar felednek a halandók… |
Tudatra vágyakoztál, s földi létre |
az öntudatlanság ege helyett. |
Megérte?” S én szólok: „Igen, megérte, |
hisz egy időben élhettem veled!” |
|
|