Analízis
Vakít a fény. Elbújnék szédelegve, |
mint vézna gyertyaszentelői medve, |
mély barlangjában a tudattalannak, |
de érzi a vihar jöttét keletről |
|
nyughatatlan parancsolóm, a szellem, |
és arra kényszerít, hogy kedvem ellen |
a kor kifordult gyomrában kutassak, |
undorodva a rossz szagú belektől. |
|
Természetellenessé így alázza |
a kényes ízlést hentesmunka láza. |
A kéjes borzadás a hamuszürke |
agysejteken pókhálóként huzódik. |
|
Töpreng, mereng a hullaboncoló, bús, |
lankadt fejű költő-krizeológus; |
tapasztalását jól-rosszul leszűrve, |
gyanús vegyképletek közé gubózik. |
|
Reggeltől estelig számolna egyre, |
de beleszédül az egyenletekbe. |
Gubancba fonva az okozat és ok; |
szétpattan a lombik; hiába bízik. |
|
Vérző arccal, sóváran néz a gyatra |
műszerből illanó nemes anyagra; |
helyén csupasz salak, s a maradékot |
megőröli a pontos analízis. |
|
|
|