Kórház

A hosszú, sárga kórház foglya voltam.
Tolókocsik görögtek, szólt a csengő.
Elhagyatva kínlódtam, s nyomoromban
még sírtam is. Az ember oly esendő!
Hogy vártalak, s milyen hiába vártam,
arcképedet képzelve a kopár
falakra, s úgy vacogtatott a lázam,
hogy fogaimhoz koccant a pohár.
Milyen tündéri zaj, micsoda vonzó
zene volt akkor minden telefonszó,
s mindig idegen hang futott a dróton.
Emlékedet reményem-vesztve hordom,
mint egy lányét, ki távol él a holdon,
s akit nem láthatok meg semmi módon.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]