Ima
Panaszkodom neked, és nem figyelsz rám. |
Hívlak, kérdezlek, de választ nem adsz. |
Hallgatásod lever. Ekképp felelsz tán, |
s a forró sivatagban veszni hagysz. |
|
Mint egy király, kinek a porba sújtott |
halálraítélt lábához borul, |
palástod szélét markomból kihúzod, |
s méltóságos alakod elvonul. |
|
Magad arany füstbe kell hogy takard: |
utolsó kiáltásom meg ne halld, |
ne lásd magasba szökni véremet, |
|
s ne lásd a vérsugár homokba-holtát, |
ha rám vadászik s szétszaggat a falkád. |
Hogy ne lásd a tulajdon szégyened! |
|
|
|