A szenvedések Édene
| Mikor múlsz el már gyönyörű, kőszivacs testi fájdalom? |
| Te alvadt vérből keselyű, üvegláng-szemű irgalom. |
| Kockarács térháló feszűl, korallváz-doboz fénytömeg |
| a létezésemen belűl, testem bentről feszítve meg, |
| s mint Krisztus halott arca hold, űr-csöndben kinyílt krizantém |
| éj-koporsóba csomagolt a kaportányér-szagú fém, |
| kín-ágon rothadt angyal ül: molyrágta kitömött bagoly, |
| sikít, mint nő, ha rángva szül, ordít, hörög, habot csahol, |
| zöldtajték üveg-irisze, mint befőttön penész-közöny, |
| nincs gömb-düllesztő szemvize, az üveghólyag sárga csönd, |
| s a bennem fájdalom-szitán holt lepkék száraz halmaza: |
| csápok az arc-héj homlokán, szárnyak mikrorács lécfala, |
| vasból kiálló tűz-rügyek, homály-sókupac tojások |
| a száraz pontmező szemek, kristályrosta-ájulások |
| és pödörnyelv-csigaházak a lepkegége-fűszálon: |
| szalmakürt uszony-szakállak a tokabőr-fürt halálon, |
| s bennem a kínzó-eszközök: szerkezetek, tűz-tűk, fogók, |
| elektrosokk ütő-körök, mint légyláb talplencse-dugók, |
| s égett hús szagú denevér nyit ki bennem, hártya-köpeny, |
| s vitorlája bőrömig ér, mint a cakkos pokol-lebeny, |
| s feszültség-tömege betöm, mint bolygót gravitáció |
| és szenvedésem gyönyöröm és zizeg, mintha hull a hó, |
| mintha a földig lemerűl pára-fátylával a tejút, |
| s fényköd-lázával rámterűl s ejt csápcsigafüst-koszorút |
| s skizofrén sakálok sírnak, mint dögre éhes dögkutak: |
| fejtől farig fehér sisak taréjuk, mint a hullámhab |
| koponyájuktól szőr-sörény nő hátukon át farukig, |
| mint harci sisakon sövény, sivataghomok csipkehíd, |
| s a bennem denevér-kereszt, mint szőrös bőrláng-pálmafa: |
| két lila esernyőt növeszt, s barlangköd hónalj-hajlata, |
| s két szag-radar szőlőlevél orrán, sárga babér-bajusz |
| és füle, mintha fúj a szél, s a fagy elől hő-kürtbe bújsz, |
| s szemhéjai körül kilóg két véreres ribizlifürt, |
| nézése, mint a kurva-csók, repedt vér-hüvely, mint ki szült |
| és kutyafeje szivemen, mint egy korhadó koponya, |
| vicsorgása a szerelem, vigyora bűn, pázsit-haja, |
| s könny-almák emlőrügyei, s dühe benövi testemet, |
| mint csontvázra húzott ruhát kitölt a fehér szerkezet. |
| Úgy fájsz test: csont, hús, in, izom, ahogy máglya ég, gyönyörű! |
| Ameddig élek kibirom! Szúrsz, mint kalásszal nő a fű! |
| És áll szilárdan, bütykösen, haltest-fején tű-burkolat, |
| s vízcsövek hajszáleresen rács-tornya bőrben, bőr alatt, |
| a szenvedés föl-víznyomás a csontban kín-kalászt növeszt |
| és fáj akár az elnyomás a láthatatlan tű-kereszt: |
| kristálypilla kés-levelek, tűhalmaz mágnes-oszlopok |
| gerendázata a hideg áram-súlydühtől fölragyog, |
| mint a csillag-láz nyári éj fényszita-függés temető: |
| a halhatatlan szenvedély, tenyész-ház, amin nincs tető. |
| Ó, száraz testi fájdalom!, tűztenger!, könnyebb vagy te, mint |
| amit egy lepke súlya nyom, a néhány milligramm-súly kín, |
| elevenen, vagy halottan, hisz láng-lényében fényerek |
| hő-csontváza szűk tokokban és szívverés víz-hengerek |
| hálófüggönye folyik szét, mint tengerbe folyam-delta, |
| vagy halottan: cső-száradék: mint mohába dugott szalma, |
| s mint éjszaka a halottban: a holt lepke láng-száradás, |
| szikkadt vitorláshajóban csontcső-páfrányágaskodás, |
| üres folyadék-edények parafa-páva vázlata, |
| a kocsonyássá sült fények nem-párolgó térképfala. |
| Bennem fortyogó ólom és jégoszlop-kéve összenőtt, |
| hiszen a testi szenvedés benőtte már a téridőt, |
| egymásban burjánzik a két kín-állapot, forró, fagyott |
| s beszőtte, mint a légy szemét, a háromezer pont-csapot, |
| a látó-málna csillagot, a töltött verem jég-márvány |
| kék buborékhalmaz-napot a fénytörés-köd szivárvány. |
| S a látás idegszálai fájnak, mint a légy szemében |
| a merülés fényhálói idegcsipkeboly-nedvében. |
| Beszőtte minden percemet, minden testi-perc atomot, |
| bennem van aki eltemet, sírásó, eleven halott, |
| bennem a sír és a halál készülődés-vérköre láz |
| szárnyait szétlobbantva áll, a pókmadár nem magyaráz: |
| mint lepke szárnyhónaljában fény-robbantó napelemek, |
| izzó potroh-ablakában tükörlemez tűz-pikkelyek: |
| hónaljában szárnymozgató izomlánc-motor vágya néz: |
| hogy robbanjon már a fény-tó, fény-atommáglya-működés, |
| a csodaszent magfúzió s termelődjön a nap-erő |
| s kezdődjön már a zuhogó befelé-szállás bent-idő, |
| a belső hattyú-lobogás, belűl-röpülés végtelen, |
| akár a fehér sas, parázs-alkonyt köröz vértengeren. |
| Bennem kő, vulkán-erjedés, parafa-erdő, jégmező, |
| szikkadt köd, kénfüst, tűzesés, szikla-óceán, hold-tető, |
| redő-tág sivatag-homok, fagyott lápban sás-ladikok, |
| sárba-sült kákics-csónakok, jéghegy-sapkák, láng-kalapok, |
| jégcsönd-horgolat pók-várak, hegy-halom csontváz-homlokok, |
| szúrás-kefék, tű-gömbhéjak, vas-söprűk, legyező-csapok, |
| s mint kiszáradt erdő recseg, vihar-tébolyban nyikorog, |
| a hömpölygő ág-förgeteg kopog, kaszál, nyűszít, zokog, |
| összeszövődve mind e van, szétbonthatatlan kín-toboz, |
| a fájdalomtól boldogan a mésszé szült idő-kozmosz. |
| Bennem nyafogó hegedűk, kőhúr-hangasztal cimbalmok, |
| zátonnyá nőtt korall-betűk, kőszénné préselt hang-halmok, |
| kő-brácsák, mint fosszilia-hal-lenyomat ős-sziklában: |
| vályú-fésű csontváz-nyoma homorú kőlevél-tálban, |
| s kőcsipkepáfrány-tollai kő-petrezselyem-uszonyok, |
| s kőpénz-láncing pikkelyei toboz-rács pénz-negativok. |
| És mégse hagyj el szenvedés, mégis maradj meg gyönyörű! |
| Lehetsz gyász, három-élű kés, jaj-háló, zárt áramkörű, |
| tűzben izzitott vaskalász, bőrig szétdagadt kőszivacs, |
| édes, mint lónak vakarás, a szőrtisztító kefevas, |
| bennem vasvillák kötege, a belső trágya-emelő, |
| elektromosság függönye, tarló-sík fölött remegő |
| délibáb alja hőmező, benti özönvíz sziklából, |
| te összegyűjtött temető!, húsban palást mész-hárfából! |
| Addig élek, míg szenvedek! Szenvedésem létgyönyöröm! |
| S ha bolygómba sűllyesztenek: a mindenséget eltöröm. |
| Mint gyerekként a tyúktojást tenyeremben roppantva szét, |
| s fröccsent a sárga kocsonyás gömbegész-rom: héj, csíra-lét, |
| ujjaim közt csorogva le a temető-pipacsokra, |
| mintha csillag folyik vérre, selymet merengő pokolra, |
| mint ökörszáj nyálkendője menzeszes tűzliliomra |
| s az illat-kürt vérláng bőre, mint egy menzesz-véres szoknya, |
| s az ökörszáj duzzadt szirma rózsafej méztársulással, |
| s a tört világ tűz-irgalma pipacstengerre folyt fényhaj. |
| Mégis maradj meg szenvedés, tisztító tűzözön-öröm, |
| szilárd lángokból benti kés, milliárd krokodil-köröm, |
| testemben kinőtt babérfa: tűzágon zománctűz lombod, |
| gomolygó polip, s medúza nyáltömeg befonva csontot, |
| csalánzószál-fürtös hólyag-özön lebegés a testben, |
| kocsonyagomba nyál-nyájak, buborékok mérgezetten, |
| súlytalan libegés-ernyők: vízfej tűzből, tűzfej vízből, |
| maradjatok ólomfelhők!, tintahal s szépia-testből. |
| Még nem elég amit láttam, úgy néz rám a világ-szégyen, |
| mint aki vak önmagában, nemcsak két tompa szemében. |
| Virágozz gyönyörű vas-kert, bennem kisarjadt gyötrelem! |
| Szívben szögesdrót magzat-test! Öröm: szenvedés-Édenem. |
| Test-kín Paradicsomkertem! Létszenvedésem nem üröm, |
| epersárga a szem-testben. Élek ameddig eltűröm. |
| S ha bolygómba eresztenek sárga elmúlás-kötélen: |
| törnek az űr-szerkezetek, mint jégháló-csipkék télen, |
| s fekszem mint óceán-éjben: halott búvár vas-ruhában, |
| szűk koporsó-szkafanderben virágállatos mocsárban, |
| s fölöttem tízezer méter vízsúly lágy smaragd-rengése, |
| retina fölött szemvíz-súly ideghaj gömb-feszülése, |
| s köröttem, mint piros bohóc lámpás gömbhal, tűzköd-testű, |
| a törpe éjszaka-űrkóc fény-kőbokor csillag-kesztyű, |
| galaxis-csigaház éjből, láng-kút trombita-szájában, |
| leng, mint zöld gesztenye fényből, zöld tüskehús-héjházában. |
| Én nem hallom, s ő se hallja, keringő fénykő fölöttem, |
| hogy zokog a halál alja!, jajgat a csönd a Földgömbben, |
| az óceán s földrész-foltos vérlámpa-méhű tömegben, |
| mint meztelen, hullafoltos embertestben a félelem, |
| a sötét ragyás gömbidő térbelsejének szive döng, |
| s mint a csecs-éhes csecsemő: nyivákol, óbégat a csönd. |
|
|