Halál-beszéd után veréb-halott

Egy csattanás volt, vak kemény ütés az autó-szélvédő síküvegen, a fény-téglalap üveghomlokon, tompa-láz lövedék-becsapódás, s a nikkel-gumi-háromszög-hídrács kotrólapát-vonalszerkezeten a veréb-halott, a könnyű tömeg, beletekeredve, mint faforgács. A fej vas-légyláb hónalj-kúpjában a léc-űr-idom közé szorítva, spirál-kígyóként a bögybe szúrva, a sárga csőr-gúla has-pihékben: a recetojás-tűfok orrlikas csont arc-rózsatövis, s néz a hulla görbe gyászgyűrűs narancspont-szemmel, mint akasztott, hóhér nyaktörésben. Szemhéja: lék, bent, éj-ágon függő tojása kútja gyopár-nyílása! Egyszerű volt, vértelen csönd, habrongy. S toll-csigaház: rágöngyölve szárnya. Morzsalánc-villa körmös lábai folytak a szélben, mint kék köd-ágak. Az a hőremegés-zacskó holttest! Az akasztásban hóhér-csavart fej! Az ablaktörlő csáplemezében. S a táj zöld alvadás, kék páratej. S robogott az autó haza velem: lángja szerelemnek és halálnak.