Csányi László síremlék-mosolya

Mintha egy többtonnás ős-sejt, őstenger jövő-csírája,

spermától megtermékenyűlt, befűződött asszony-pete,

nőtitán-méh idő-gyöngye, óriás here-tartálya,

könnyekből kristálykő-felhő ragadna kis csontvázadra.

Kő-amőba ásványhabból, megfagyott egysejtű állat

két méter mély szőrszivacsföld halál-dunyhádra, fekete

íróasztalod lapjára, Kérub-agyvelőnyi bánat,

ami megmaradt utánad, világod magára hagyva.

S fönt, a kő polipfej-púpján pufók, göndör gyermek-angyal:

bronz-puttó ül, mint a mosoly, vállacskáin bronz-szárnyakkal,

kövér barokk Isten-forgács, mereng a csönd hónaljában.

S lent a csontok, fönt a felhők, borotvahabos az ég-arc.

Szivem süvölti hiányod. Vagy: bolygóba-hímzett kudarc

5,976·10²⁴ kg tömegű magányban.