A sóhajtalan sóhaj

Istenem, én Istenem – sóhajtanám, ha tudnám hogy van a titok-bőr alatt! Talán a természet ő s ravatalán gyíkok, denevérek, pókok alszanak. A végtelen résszé bontott ugyanaz, az egy-szövedék más-más alakú tűz, mind bűntelen, csak szép létéért ravasz, ha állva öl, áldozatot futva űz. Látó, halló, szagló, ölő szervei páfránylevélből, gyémántból, fog-tűből: a jövő-mód láng-gép szerkezetei. Én ember vagyok, élnem kell, temetnem. Látomás-hit agyból, szívből, betűből. S adsz időt a teremtést befejeznem?