Mondani, halálig

Csak mondd a magadét! Ne törődj te mással. Sem a gyűlölettel, sem az elmúlással, lényeden átfolyó idő-csobogással, csontodban pattogó hárfa-szakadással. Mint eső a lombban csöpögve szivárog, levélről levélre ugrálva az átok, cérnás víz-kocsánnyal szikra-koponyát fog s billegve átszőnek a vízháló-csápok. Csak mondd! Csak mondd! Csak mondd! Emberré törődve. S megtelsz felhővel, mint a reggel kék vödre. Szólj a csöndre, mintha beszélnél bolonddal. Mondd, mondd, amíg élhetsz! Aztán a pokol jön. Örökebb rabság, mint középkor-várbörtön. S függsz halálodon, mint horgon csontváz-őshal.