Fekete páva
Szögletek, horpadások, pontok, vonalak |
egyensúlya ez a fej. Csiszolt, eres és egy-tömbbe maradt. |
Az alsó szemhéjakat övezi bánatos, mély |
bádogból-kalapált teknő-karéj. |
|
|
Emlékszel-e Pista, sírt a havas éj: |
|
– Vitte Jézus Krisztus is a maga zöld fáját! |
|
– Más öleli Kormos Pista babáját. |
|
Mint megdőlt régi sírkő, tünődve áll |
asszonyok verdeső vállainál. |
Ha könnye van: az gyöngyház-nyelű kés, |
ha szava van: az lassan-felizzó ős-remegés. |
|
|
Emlékszel-e Pista, édes öregem, |
|
ültünk a dunaparti márvány-cöveken |
|
és jajgatott és sírt a szerelem. |
|
Apja nincs és anyja nincs neki. |
Talán az isten őt gondolta ki, |
hogy fölmentse a bűn alól magát. |
Ha porba ér: nő ott Főnix-madár, fehér virág. |
|
|
Emlékszel-e Pista, emlékszel-e még, |
|
tél volt, villany-ujsággal tele ég, |
|
sírtunk: ölelni, élni lehet-e még? |
|
Szívén fekete páva sétál, fekete páva énekel. |
Csak szólj neki: megdől merengve, nem felel. |
Nem szól: a kényes páva lépteire fölfigyel. |
Csak sír: a páva-hang igézi el. |
|
|
Emlékszel-e Pista, édes öregem, |
|
akkor egy üveg bor volt a szerelem, |
|
holdas sínpár volt a szerelem. |
|
Ne osztozkodjatok rajta asszonyok, |
mint édes cipón éhező rabok. |
Ne marakodjatok érte bánatok, |
mint haldokló szerelmén vércse-asszonyok! |
|
|
Emlékszel-e Pista, a múltkoriban |
|
elmondtam, hogy elvesztem magam, |
|
ha nincsen jogom arra, ami van. |
|
Kik tudtok szeretni, szerelemért ölni, |
ráértek őt akkor meggyűlölni, |
ha szögletek, horpadások, pontok, vonalak |
egyensúlyából csak a béna csönd marad. |
|
|
|