Odysseusék búcsúja
| Most, hogy büszke hajónk sebesen szeli végre a tengert |
| s odvad szörnyü dohát hajtja a lenge Zephir, |
| csúf rabságodból szabadulni, repülni igyekvőn, |
| bátran ereszti karunk s húzza meg az evezőt. |
| S tudván, hogy vak erőd hajitó körein kivül értünk, |
| s hogy guanós sziklád többet utól sose ér, |
| tajtékzó Kyklops, te megvakitott fene órjás, |
| dugd ki füled oduját s halld, ime, búcsuszavunk: |
| – Béke velünk s ha kell, veled is. Szervusz, Polyphemos! |
| Ha harc kell s viadal, arra elég az erőnk. |
| Ám jobb lesz ezután teneked nyugton kucorognod |
| elmúlt nagy, nemes ős roppant csontjai közt. |
| Ott aztán kegyesen s csendeskén, ahogy illik, |
| pásztortűz hamuját buzgón fúdd s harizsáld: |
| hátha feléled még? (Te szegény isten, Hephaistos, |
| élesztésével lesz kutya dolgod elég!) |
| Így várd meg szeliden füttőzve a béna öregkort, |
| fagybütykös kezedet tartsad a lángja fölé |
| s füstös vackodból gondolj majd ránk epekedve, |
| mint akit eljátszott élete réme kisért: |
| „Bölcs Kronidés, hol járnak ezóta a büszke hajósok? |
| Jómivü bárkájuk, mondd, hova, merre repült? |
| Ó, én számkivetett, nyugalomba vonult fene órjás, |
| szánom-bánom, amit ellenük elköveték! |
| Vajha barátokként most újra körükbe lehetnék |
| s mégegyszer hallnám hangjuk, e hősi zenét!”*
|
|
|