| Romváros ócska, bédült házikói, |
| mint dédanyák, görnyedten alszanak |
| és néznek rám nagy pincelyuk-szemekkel: |
| Mit kószál köztünk egy diák-alak? |
| Romváros régi, nagyszemű lakói |
| úgy élnek itten, mint bandarlogok: |
| engem, kis Mauglit, fogtak, elraboltak, |
| s most lelkemmel szelíd foglyuk vagyok. |
|
| Kopott kémények tátongnak az égnek, |
| torkukba néz a doktor úr, a hold. |
| A háztetőkön görbehátu macskák |
| suhannak, mint sötét halálherold. |
| Én is kitátom torkomat a holdnak: |
| e vén professzor tán megorvosol, |
| mert itt közel, talán benn rossz szivemben, |
| szellem zokog, vonaglik és dobol. |
|
| Sötét sarokban egy kapu kitárul, |
| a lámpafény az utcakőre dől. |
| Egy árnyalak a fényszőnyegre libben, |
| aztán kilibben s leng a hegyre föl… |
|
|