Útat vesztettél…

Útat vesztettél dzsungeli szőrzeteidben,
már azt sem tudhatod, emberé, állaté
e vad divatcsimbók, honnan ragadott rád,
s mely beat-szupersztár gégefője mekeg
vagy gőgicsél, amikor megrövidült
nyafka magánhangzókkal, hadarin beszélsz…
Hullámzó rogyadozás, pipeskedőn riszált far:
járásod netalán egy kanfari táncos írta elő?
Vagy tíz esztendeig ültél iskolapadban,
de műveltség rád vajmi kevéske ragadt;
ám azt, hogy Isten nincs, jól megtanultad:
istenségnek azért érzed bozonti-magad.
Mily rémtett mocorog dróg-roncsolt-sejtű agyadban,
amikor tömlöc és tébolyda között
autóra lesel, útszélen, sanda vigyorral,
lomha majomkarodat lendítve stop-ra?
És van-e intézmény a Föld kerekén, mely
fölkészült volna visszavezérleni téged
valaha mégiscsak volt igazi magadhoz:
a pőre kisdedhez, akit anyja
vérlucskosan is reményteli szívvel
szűlt e mái világ összkomfortos
jászlába?… Ó, nézd meg magad egyszer
tükröd helyett édesanyád szemében:
megválthatnak még, hidd el, a könnyei!

1974

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]