Vadmirtusz-csokor
| E tébolyult nyár lüktető hevében, |
| midőn gyűlölség, gyilkos indulat |
| apró sátánok remekműveképpen |
| hol itt, hol ott villámlik, gyujtogat, |
| pusztít halomra ártatlanokat |
| s nem nyugszik, míg a Földkerekség, |
| melyen nincs többé távolság – közelség, |
| fölizzó meteorrá zsugorodva |
| e tébolyult nyár lüktető hevében, |
| midőn nyugtot nem ad se ház, se vén fa odva: |
| egy költő lelke lelkemig suhan. |
|
| Szép antik pásztor tisztasága, |
| szent kaluger mindentudása |
| mélybe-tekintő barna szemében, |
| s fénykoszorú a homloka körül! |
| A jobbján szent Ady, balján szent Rilke ül. |
|
| Avagy kik a mártír szentek, ha nem ők, |
| hadak s vadak idején emberség-hirdetők? |
| Szentté avattatásuk szertartása |
| tiprott szivekben zajlik időtlenül, |
| akik fölé nem földi jeladásra |
| pajzsot nyujtottak védelemül. |
|
| A Pásztor volt, aki fehér sajttal kínálta |
| a völgyi láz elől tetőre bujdosót; |
| a Bölcs, ki a jövőt előre látta, |
| az új Ninivékre tűzözönt hozót, |
| és megtért Lámkerék szűz humuszába. |
|
| Sírjának odva, mint kihalt monasztir – |
| hol a megbújt barát remegő keze azt ír, |
| mit küldetés-tudat s Krisztus parancsa súg; |
| s nem sujtja érte külvilági ostor, |
| kis ajtaján ördög-pata se rúg: |
|
| S ha nem gyötri tovább a Félelmes Titok, |
| csak irigyelhető a halhatatlansága, |
| amelyre földi bér s babér nélkül jutott: |
| poéta-szentek Hierarchiája! |
|
| Világoljon fölötte kék zsarátnok, |
| szive olajából táplálkozó |
| s Hozzá leljen utat minden szomjúhozó, |
|
| A csillagok alatt is énekeljenek, |
| mentükben vadmirtuszt kötözzenek csokorba |
| s lengjen azon bátran a Szeretet, |
| az Emberség s Megértés trikolórja! |
|
|
|
|