Tövises karácsony

A víz szinén óriási vízipók,
száguld a szálkás-lábu fagy;
itt van a tél, a fehér Behemót,
elnyel mezőket, falukat.
Bozót, fa elhullatta rég a sátrát,
messze tekint ágak közén a szem –
köröskörül gyanus mértani ábrák,
dermedten, csontváz-szerüen.
Szivemet szúrja a Karácsony
gyantás, deres tüskéivel;
emlék-sereg pusztít, harácsol,
s üres hajlékomból kiver.
Könnyeimet senki se lássa!
Szégyenletes beismerés:
ilyen magányos bujdosásra
lelkierőm vajmi kevés.
Leginkább őket keresném fel,
a visegrádi domb alatt –
sírjukról dermedt-ujju kézzel
lesepregetni a havat.

1967

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]