Hasztalan ráolvasás

Essetai hémar… Cito pede labitur aetas…
Hányszor hallottam ifjukorom óta!
Mint valami titkos ráolvasást,
úgy mondta, szembeszegülve az idővel,
mint aki zúgó szélvésznek feszül.
Fugit irreparabile tempus…
S minden, mindenki hullott körülötte,
maradvány kőszál: lecsiszoltan állt,
s míg állt, árnyékán életünknek
oly örökkévalóság-íze volt!
De biztosnak vélt gátja a mulásnak,
úgy omlott össze szörnyü roppanással,
hogy az idő azóta is rohan,
gáncsolhatatlan gyors lábbal, vakon!
S életünket már annyinak sem érzem,
mint a bogárét, egy-nyaras virágét.

1967. december 7.

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]