Sárkányölés

Megint az órjás, ronda varangy! Hogy vartyog az éjben, a csendben! Fülembe harsog, betölti szobámat – s már látom előttem dülledt, sárga szemét. De hol, micsoda zug, csatorna odva rejti? Hol hömpölygeti has-testét, az ocsmányt, hogy belerúgjak, összetiporjam! Mily békén alszik a város, a fáradt emberi lelkek pihegése bolyhosan omlik az útra, álmok mocorognak a párás ablakokon – és a béke nagy álma áll össze belőlük, s száll az egekbe. S most íme, előlről kelljen a rémet hallani ebben a csendben! – Bagzó kedvében förtelmes párt keres újra sokasítani ronda magát? – Egy kapumélyből böffen elő, ott vartyog pöfögő hasfeje – látom! Az undor, a dűh futtomba fog el, féltéglát ragadok fel, s teljes erőmből belevágom az iszonyú testbe – dögölj meg! – s még látom, a béle hogy omlik, hurkásan hogy gomolyog a homályban, s rém-szeme hogy mered énrám, a Szent György-napján születettre, ki íme, megölte, újra megölte a Sárkányt!