Egy holdlakó szemével

Reszket a hold a végtelenben:
jön, jön a földi rém, az ember.
Jön már az űr ravasz hajósa,
hogy szféráinkat behajózza,
ezüst szikláink összetörje;
repül az órjás-gépű törpe,
s más csillagnak mutatni, hol járt,
kitűzi győztes lobogóját.
Remeg a hold, nem menekülhet,
tehetetlen rabja az űrnek –
Sápadt arcára veríték ül,
nincs mit találjon menedékül,
mert jön a hódításra termett,
s letépi szűz övét, a csendet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]