A föld dicsérete
|
Édesanyám emlékének
| titkos kohója lenn a földnek, |
| amelyben csontjaink lassan kifőnek. |
|
| mely desztillálja testeink szemetjét. |
|
| Nyugodhatsz mázsás kő alatt, |
| világtalan kis padmalyán a mélynek, |
| midőn a szívós gyökerek elérnek. |
|
| S mint láthatatlan lány haja, |
| besző az indás, dús tenyészet, |
| minden földi ölelkezésnek. |
|
| Így ér el hozzád a világ, |
| homokon szűrt üzenetével, |
| hogy porló szívedet egy éjjel |
| hegyes nyilacska döfi át… |
|
| Illat leszel, s párás, sötét |
| kertből lehelnek szét a rózsák – |
|
|
|