Régi bűn

Múló nyarakból múlhatatlan emlék:
jártál a kertben, s átlátszó ruhád,
mintha félné az est fuvallatát,
menekülőn combod köré türemlék –
Kíváncsiság, mohó tizenkilenc év
sodort felém, leányka, s én, galád,
nem néztem a TILOS jelzésü fát,
mit vérrokonság közénk cövekelt rég…
Milyen hűség, egyáltalán hűség-e,
mely a dúlt ágyra folyton visszavonz,
hol ölelést vad ölelés viszonz,
bár kezdete lett mindennek a vége –
Most is bolondító sugarat ontsz,
ó, egyszer-kóstolt bűn gyönyörüsége.

Kisoroszi, 1958. aug. 3. éjjel

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]