Delelőn túl
| Hiába tépkeded deres hajad, |
| a fogad is kiszolgált, csorba, csempe; |
| közeledik, fiam, a pillanat, |
| hogy szedelőzködhetsz a végtelenbe. |
|
| Már őszbe hajlik a természet is, |
| tavaszt, nyarat eggyézilálva szinte – |
| akár nyarad, egész életed is |
| olyan kurtácska volt, visszatekintve. |
|
| Boldog lehetsz még, ha szíved kihült! |
| csak hamujába friss sebét temesd be! |
| Hogy Anna is, mint fecskefarkú lepke, |
| bár kapdostál utána, elrepült. |
|
|
|