A Semmi felé

Valami ócska verkli húzza
a boldog új élet dalát –
Minden értelmetlen, galád,
ember-jegek fáradtan úszva
vonulnak langy felolvadásuk
felé a szennyes-vad Dunán,
a Körúton, s a délután
csakolyan ronda, mint a másik,
s méhében mocorog a holnap,
a megszokott bús folytatás –
s már az se számít, ha levás
a boldog égről csillag, hold, nap,
a kozmikus lét sava-borsa,
s nem tudja az emberözön,
hogy valahol kézen-közön
tán e percben dől el a sorsa,
s amint halálunkról tanítják
rettenetes apostolok,
maholnap égi ostorok
a föld kérgét összehasítják –
S aztán sokáig semmi sem lesz,
csak kocsonyás, egysejtű lét
üti fel újra a fejét
s kezd alamuszi szerelemhez,
de állattá fajulni nem mer,
csírát nem oszt és nem szoroz:
nehogy kiváljon a gonosz
csillagölő majom, az ember!
 

1954. február végén

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]