Csunyinka tánca

Ádikának

 
Aki nem látta táncolni Csunyinkát,
nem is tudhatja az, hogy mi a tánc.
Egy mozdulat, s ébren álomba ring át,
hol nincs halál, s nem éri földi gáncs.
Tavitündér narancsszín holdvilágon
így lebben-illan a sáté felett;
miként pillangó ül meg a virágon,
szív új akkordból új lélegzetet.
A hórák tánca éjféli berekben,
mikor lábuk sem éri a mohát,
a hóra-tánc sem kísérheti szebben
hétágú síp szerelmes ritmusát.
Szeme, a kék katáng, követhetetlen
álmélkodással oly világba lát,
hová én, nyomorult, el nem mehettem,
bárhogy gyötörtem lovam vékonyát.
Most tán a tengermély zsongó ölében
elsüllyedt város oszlopán pihen,
most angyalokkal versenyt száll a légben,
s csillagport hint hajába röptiben.
Mert nincs jelen. Eljött és átölelte
a felidézett lét előtti lét,
s talán éppen most kóstolgatja lelke
a halál édeskés szédületét…
Muzsikaszóra szálló rózsahinta,
döbbenten nézünk s tanácstalanul,
ereszkedj hát vissza hozzánk, Csunyinka,
ne hagyj magunkra vénen, itt alul.

1950

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]