Úgy gondolok mostanság a családra…
| Úgy gondolok mostanság a családra, |
| hogy annak minden tagja sír; |
| Philippe Pot kísérői módján görnyedeznek |
| egy láthatatlan sírhalom körül. |
| A halál huszonöt évig kimélt bennünket, |
| s most egymás után kétszer is betört, |
| mint nyáj, amelyre rákapott a medve, |
| minden percben várjuk új támadását, |
| találgatva, vajjon kit ragad el, |
| s visz barlangjába a hátára vetve –? |
|
| Apám… egyre árvábban s szomorúbban |
| zuhan a vén Oedipus-vég felé, |
| hogy tán vakon és koldusbotra jutva |
| baktasson új Antigoné kezén, |
| Húgom kezén, kinek márvány kezéből |
| kifordult a legszentebb férfikéz |
| s vált béna csonttá Taganrog homokján. |
|
|
|