A gyalui erdőben
| A gyalui rengeteg erdőben |
| éppen nyílt a csormolya-virág, |
| illatozott a sárga-kék kapotnyak, |
| órjás harangvirágok ringatóztak, |
| vidám vörösbegy szökdécselt a fán – |
|
| s hogy énekelt egy ifjúkedvű ember: |
|
| Hogy reszketett a hangja! |
| Láttam, a sápadt évtizedek |
| melyek vissza csak dallal hozhatók, |
| dallal s illattal egynéhánnyal, |
| illattal, széllel s muharos magánnyal, |
| s oly gyógyítók, oly jelen-oszlatók – |
|
| De hova lesznek, ha ő egyszer elmegy: |
| a bús utak: Párizs, a Galbina? |
| a parajdi gyermekkor paradicsoma, |
| a Kővári-telep „gorkij”-i nyomora, |
| „a két öreg”, anyám, régi szerelmek? |
|
| Őrizzétek meg őt, kedves kapotnyak, |
| mondj majd hírt róla, csormolya-virág! |
|
| Zúgjanak róla erdőszéli fák, |
| ha viharok szelében ingadoznak! |
|
|
|