A Szamoshoz, talán utólszor
| Mondsz-é hírt rólam ezer év után, |
| örök buzgás, forrásizű Szamos? |
| Vagy elemed futós, mint az idő, |
| mely önmagából minden jelt kimos –? |
|
| Pedig kevés volt ily szerelmesed, |
| ily nimfa-hajszoló pásztorfiúd, |
| ki berkeidben szinte elveszett, |
| feledvén ott halált, bajt, háborút. |
|
| Ősember-kedvvel, ős szigonyozó |
| módjára leste szebbnél szebb halad, |
| s hány déli fényben lustán napozó |
| kígyót elpusztított húsz év alatt! |
|
| Lónán, Gyaluban hányszor lepte meg |
| pazar látvány, hogy horgot-feledőn |
| bámulta a vizes lánytesteket, |
| kik hancúroztak a hűs feredőn. |
|
| Tükrödre ujjhegyével verset írt, |
| s ha menta-szag bódítá az eszét, |
| tisztán érzé egy régi, agatirz |
| királyleány pazar illatszerét. |
|
| Írtóztatón fájt az enyészet, |
| s hogy a való szemfényvesztő csalás! |
| Éltével egy ős gyermekkort idézett – |
| mivel szegény költő volt, és halász. |
|
|
|