Gonosz éjféli óra

Úgy fáj ez a mord egyedülség,
áradj belém boldog kívülség!
Csillagfényeddel moss meg engem,
jártass meg zsenge éjjeledben.
Tele vagyok sok bűn ízével,
s nem imádkoztam már tíz éve;
nem lehet nyugtom, ez a törvény,
megint hánytorgat ördög, örvény.
Eggyé szakadt álom s nem-álom,
lelki bajtól testem dobálom,
test bajával lelkem epesztem,
élek: égek eszeveszetten.
Hol van szerelmem, kit öleltem?
Felébredtem, sehol se leltem.
Nem volt az ágyamban soha,
nem is lesz az enyém soha.
Mennyi üveg a kerítésen!
Kukucskálj csak tovább a résen.
Addig leszel csak, hidd meg, boldog,
míg bentről nem látod a dolgot.
Babits Mihály halotti maszkja
szememet húnytan is guvasztja,
jobban látom most, mint a képen,
halál porát omlott szemében,
halál ujját keserű orrán,
marka szorítását a torkán.
Sokáig volt élőhalott,
holtan élővé vála most.
Iszonyú rajta a halál,
de látszik, lelke messze száll;
s mennyit kell magát únnia,
míg friss lesz, mint egy múmia!
S most mégis őt irigylem, őt,
a kidőlt szellem-hirdetőt,
ki a kegyetlenül reámért
abszolút testbeli halálért
relatív öröklétre jut,
mert élt: égett és alkotott.

Kolozsvár, 1941. szeptember

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]