Árvaság

Rögöcske voltunk,
eső vert, kapa vágott,
szétmállottunk s lettünk az út pora;
most aztán ízenként tör ránk a bánat:
jaj, jaj, eggyé nem válhatunk soha?
Hófolt valánk mi,
észkos erdőszegélyen,
de utolért a Nap vad mosolya.
Heve elől, csakhogy meg ne emésszen,
szétszaladánk s elnyelt a pocsolya.
Nyájacska voltunk,
havasi esztenában,
támadt veszett farkashad ostroma
s szertefutánk holdatlan éjszakában,
nem terel össze senki, de soha.

Kolozsvár, 1941

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]