Pogány romok
| Mintha órjás, márványtömegű csillag |
| zúzódott volna száz darabra itten, |
| vagy mintha őslény rettentő csontvázát |
| tördösték volna vasbunkós kovácsok, |
| olyan a hely, ahol most álldogálok. |
|
| A dúlt tömegből itt-ott ősi formák |
| villantják rám megcsúfolt tisztaságuk; |
| teste nélkül áll egy törött szoborláb, |
| szép, elcsapott kéz inti búcsúzását |
| és arctalan fő nevetése rémít. |
|
| Ezek a vastag, mohalepte tuskók |
| valaha karcsún szöktek a magosba! |
| száraikat anyásan összefogta |
| az árhitráv, s árnyékuk sűrűjében |
| büszkén hűsölt egy isten-ifjú szobra. |
|
| S bár gonoszabb, őszintébb emberélet |
| zajlott közöttük; férfiak tudása, |
| nők nőisége ősibb, együgyűbb volt, |
| de mint huncut, sövény mögötti hívás, |
| olyan íze lehetett a halálnak. |
|
| Mi történt itt aztán? A vak középkor |
| homálya sok gyilkosságot takargat; |
| mintha erős, nagy életkedvű férfit |
| ölettek volna itt meg rossz hatalmak, |
| s vérét most is látnám a barna porban! |
|
| Ki tette ezt? Kik tették? Kacagó száj, |
| görbülj sírásra s fogj a nagy panaszba; |
| Minerva melle, vértejet csepegtess, |
| halljam nevét bitang dúlóitoknak, |
| hadd fogjak már a méltó bosszulásba! |
|
|
|