Nagy téli nap
|
Márai Sándornak
| Mintha alulról nyomnák, úgy dagad |
| most a sírok koporsó-forma dombja; |
| állj ki közéjük a friss hó-porondra |
| s nagy téli számadásra hívd magad. |
|
| Itt dideregnek a volt-emberek |
| – sírnak, körmükbe fújnak, zsugorodnak |
| s hogy meg ne fagyjanak, folyton forognak; |
| jaj, odalent milyen hideg lehet! |
|
| Gondolsz-e most régi sikátoroknak |
| mélyére, mely otthonuk volt, meleg |
| kemence-padkán áldoztak toroknak, |
| zümmögték a szentesti éneket, |
|
| s a tűzbe bámultak ezek a rothadt |
| ruhafoszlányos, régi emberek – |
|
| Nézz hátra most: nyomaid a havat, |
| a friss havat eljegyezték magadnak; |
| még sóhajtásaid is megmaradnak. |
| Az árva ember télen gazdagabb! |
|
| S a roppant nagy kihaltságban, konok, |
| fagyott csendben lassacskán úgy telik meg, |
| mint – melyeket virágok ezre lep meg – |
| a Ceylonról álmodó ablakok. |
|
| Lelkedből hosszú gyökerek erednek |
| minden kor, minden ember-állapot |
| felé s mélyére messzi tengereknek, |
|
| s hála a csontig hasító szeleknek, |
| volt ismerősöd minden rég-halott, |
| s kiálthatod magad világgal-egynek! |
|
| Emlékezz elmerült karácsonyokra! |
| Hová is tűnt a reggeli varázs, |
| mikor, mint egy kinyilatkoztatás, |
| ott állt égi díszben Jézuska csokra. |
|
| Mint kicsi tolvaj, egy ingben osontál |
| törvényszegőn meglopni a csodát, |
| mely bizonyíték volt: van Odaát |
| s van jobb erő a földi hatalomnál! |
|
| Angyalhajak, sok tarka gömbüveg, |
| sok sárga és vörös rudacska, kocka: |
| ó, templomszagú építőkövek! – |
|
| játékoroszlán, farkas, medve, macska! |
| Habár a por, sár rég eltemetett, |
| örökre tietek ez a fiúcska. |
|
Kolozsvár–Budapest, 1937 karácsonyán |
|
|