Napbódulat

Ki látja a sok vad perckarikát,
amint szemem mélységében tolongnak –?
Megtüzesité őket a bolond Nap,
így lettek láthatók, s mint paripák
a villámfényben, vörösen lobognak.
Harangzúgás, sikoltás, vágy-atom,
tervrészlet, emlékforgács, kedvparányka,
most indul mind a Végtelen-karámba,
s nincs az a hang, nincs az a hatalom,
mely onnét bármit visszaprédikálna.
…A Föld is, mint nagy, izzó szemgolyó,
veretvén a Nap vörös sugarától,
évszázad-gyűrüket bocsát magából,
melyekkel a sok hiábavaló
semmibe száll s eloszlik, mint a kámfor.
És hogyha néha – amint mondatik –
a csillagtáborokból tiszta éjjel
zenét hallani, szinte angyalit –
bizony, egy pusztuló nép búcsuzik,
halott cigányként, zokogó zenével.

1937

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]