Túl a Karszton

Jaj, hogy zenélt egykor gyermekfülemben
ez a két szó: Piave, Tagliamento –
(Vér folyik benne víznél sebesebben,
két vérfolyó, hadakat összerontó…)
Most láttam őket. Kékek és nyugodtak.
Zengtek a hajdan összelőtt hidak.
Az asszonyok lent integetve mostak,
s mosdott tükrében a hajnali Nap.
– Nagy, boltos ég, fent kéklő végtelen tó,
úgy-e azok lelke is így pihen,
és kék és csendes, mint a Tagliamento,
kik itt porladnak a föld mélyiben? –
Szegény Ernő bátyám, rajtad tűnődtem,
ki hoztad e rettentő szavakat,
s most alszol messze az erdélyi földben,
kivont s keresztbe tett nagy kard alatt.

1937

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]